1963. május 31-én született Székesfehérváron, gyermekkorát Alcsútdobozon és Felcsúton töltötte. 1977-ben családja Székesfehérvárra költözött.
Az egyetem elvégzése után, 1987 és 1989 között Szolnokon lakott
Nős, felesége Lévai Anikó jogász, öt gyermekük van.
Gyermekkorától kezdve sportol, több labdarúgó egyesületben játszott. Jelenleg az FC Felcsút igazolt játékosa, és a 2007 áprilisában megnyílt Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója.
Szakmai életút:
1987 november - 1988 március: a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében dolgozott, ahol szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt
1988 áprilisától a Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa
1989-1990: az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta
Alapító tagja az 1988. március 30-án megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének (Fidesz)
1988 március - 1989 október: a Fidesz egyik szóvivője
1988 októberében a szervezet I. kongresszusán az országos választmány tagjává választották, e tisztét 1989 októberéig látta el
1989. június 16-án a Hősök terén, Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai ravatalánál elmondott beszédével – amelyben szabad választásokat és a szovjet csapatok kivonulását követelte – vált országosan és Európa-szerte ismert politikussá
1989 nyarán tagja volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának
1990 óta a Magyar Országgyűlés képviselője
1990. május - 1993 május: a Fidesz frakcióvezetője
1993. május: a Fidesz elnökévé választották, tisztségében az 1994. július 9-i és az 1995. április 30-i (a párt nevét a Magyar Polgári Párt elnevezéssel kiegészítő) kongresszusokon megerősítették. Irányítása alatt a Fidesz radikális ifjúsági politikai mozgalomból nemzeti elkötelezettségű, mérsékelt, polgári néppárttá vált
1992 szeptember: a Liberális Internacionálé mainzi kongresszusán alelnökké választották
1993 január: a Fidesz végrehajtó bizottságának tagjává választották
Az 1994. évi országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnöke
Az 1996 áprilisában megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának az elnöke
Az 1998. évi parlamenti választásokat követően a Fidesz-Magyar Polgári Párt-FKGP-MDF koalíciós kormány vezetője, miniszterelnök. A vezetése alatt álló kormányhoz kötődik számos nagy horderejű intézkedés, mint a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a hazai vállalkozásokat segítő Széchenyi Terv megalkotása, jónéhány szimbolikus beruházás, mint a Magyarországot és Szlovákiát összekötő Mária Valéria híd második világháborús romjaiból való újjáépítése, vagy a Nemzeti Színház felépítése. A sikeres gazdaságpolitikának köszönhetően a növekvő jövedelmek mellett jelentősen csökken a pénzromlás, a költségvetési hiány és az államadósság is, az ország akkoriban készen állt arra, hogy négy éven belül az euro-övezet része legyen
1999 márciusában a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként aláírta Magyarország csatlakozási jegyzőkönyvét a NATO-hoz
2002 októberében az Európai Néppárt alelnökévé választják
2003 májusában a Fidesz Magyar Polgári Párt a jelentősen kibővült tagságával szövetséggé alakul, melynek elnökévé választják
2006 márciusában az Európai Néppárt római kongresszusán újra alelnöknek választják
A 2006-os országgyűlési választásokon a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt miniszterelnök-jelöltje
2009 decemberében az Európai Néppárt bonni kongresszusán megerősítik alelnöki tisztségében
A 2010. évi parlamenti választásokat követően a kétharmados többséget szerző Fidesz–KDNP pártszövetség vezetője, miniszterelnöke.
2011. január 1-jétől július 1-jéig irányításával Magyarország látta el Európai Unió soros elnöki tisztségét.
Nemzetközi elismerések:
2000. február: a brüsszeli székhelyű Európai Művészeti Akadémia tiszteletbeli szenátorává választotta
2001. május: az American Enterprises Institute és az Új Atlanti Kezdeményezés Szabadság Díjával tüntették ki Washingtonban
2001. augusztusától a Maria Polak Alapítvány által létrehozott Polak Award birtokosa
2001. november: átvette a Hanns Seidel Stiftung Franz-Josef Strauß-díját
2002. szeptember: elsőként vehette át a Szent István-díjat Esztergomban
2004. március 16-án megkapta a Mérite Européen díj arany fokozatát
2006: Esztergom város képviselőtestületétől díszpolgári címet kapott
2008: Csíkszereda polgármestere Pro Urbe kitüntetésben részesítette
2010. júniusában Magyarország miniszterelnöke a bálványosi szabadegyetem Tusnádfürdőn való megszervezéséért kapta meg a kisváros legrangosabb elismerését, a Pro Urbe Díjat.
2012. október 3-án Orbán Viktor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által alapított Bocskai István Díjban részesült, az oktatási intézmény szenátusa a miniszterelnöknek az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött szerepét ismerte el a kitüntetéssel.
2013. május 31-én Orbán Viktor WHO-díjat kapott, a miniszterelnököt az Egészségügyi Világszervezet a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítéseiért tüntette ki.
Tanulmányai:
1981-ben a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium angol tagozatán érettségizett. 1981-1982-ben sorkatonai szolgálatot teljesített Zalaegerszegen.
1983-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatójaként a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium (1988-tól Bibó István Szakkollégium) egyik alapító tagja.
1984-ben több társával megalakította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget, amelynek egyik szerkesztője volt