MENÜ

Orbán Viktor

Tanulmányai

Sorkatonaként 1981–82-ben Zalaegerszegen szolgált, majd jogot tanult az Eötvös Loránd tudományegetem Állam- és Jogtudományi karán, ahol 1987-ben diplomázott. Szakdolgozatát a lengyel Szolidaritás mozgalomról írta. 1983-tól diplomájának megszerzéséig volt tagja a Szakkollégiumnak (1985-től Bibó István Szakkollégium). 1984-ben több társával együtt megalapította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget. Ezután 1987 és 1989 között Szolnokon lakott, de Budapesten dolgozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében, ahol 1987 novemberétől 1988 márciusáig szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt. 1988 áprilisától a Soros alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől 1990 januárjáig a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta, de tanulmányait az 1990-es magyarországiországgyűlési választás miatt félbeszakította.

Asztali nézet